A humor a legjobb esetben kissé folyékony és átmeneti elem, de a legtöbb róla szóló könyvet a képregénylapok kemény, régi vicceivel vagy a kontextusukból kihúzott klasszikus szellemességekkel illusztrálják. Max Eastman ebben a művében úgy kerüli el ezt a katasztrófát, hogy főként a kortárs amerikai humorból idéz. Ez nem egy antológia, mivel a válogatások célja a lényeg megfogalmazása, nem pedig a terület lefedése. Eastman legendás művének célja, hogy megnevettesse az olvasót. Korai iskolás kora óta úgy tűnt neki, hogy a tankönyveket rosszul írják, mivel olyan módon vezetik őket, amely figyelmen kívül hagyja az elme természetes működését. Ennek eredményeként a vélemény univerzális, és az adott körülmények között tény, hogy ahhoz, hogy bármit is megtanulj, tanulnod kell. Mivel ez a bevezetés a humorba maga is közel áll egy tankönyv megírásához, Eastman az általa felépített szöveget használja a tankönyvek írásának illusztrálására. A humoros élmények elmélet alapján történő vizsgálata és osztályozása tudomány. Mint ilyen, ez a munka tisztességes lehetőséget kínál az oktatás módszerének szemléltetésére. A jó és a rossz vicc közötti különbségtétel azonban nem akadályozza meg az olvasót abban, hogy rossz vicceket csináljon, és nem teszi lehetővé, hogy jókat csináljon. Van egy művészi és játékos elem, amelyet egyszerűen nem lehet tanítani. A nevetés élvezete teljes képet ad a nevetés tudományáról, és ehhez néhány nagy amerikai humoristát is bevon. . Nyelv: angol