A tizenkilencedik századi tudomány története gyakran mesél egy férfiasított professzionalizáló területről. A tudományos férfi egyre inkább kiszorította a nőket, marginalizálta őket, és természetes női lényekké építette őket, akik képtelenek az intellektuális munkára, különösen a tudományos munkára. Ennek ellenére sok nő vett részt különféle tudományos törekvésekben az évszázad során. Ez a mű azt kérdezi, hogy amikor a vizek annyira hívogatóak voltak, miért merültek el a nők mélyen a tudományos gyakorlat, a tudományos viták és a tudományos írás örvénylő örvényében? A viktoriánus nők minden bizonnyal felismerték, hogy a férfi természettudósok nem mindig voltak hajlandóak melegen fogadni őket a tudományos munka, a becsület és a presztízs belső szentélyében. Sőt, felismerték egy általánosabb társadalmi megbélyegzés létezését, amely megakadályozza a nők részvételét az intellektuális törekvésekben. Az algológia, a botanika és a rovartan iránti rajongásuk azonban arra késztette Margaret Gattyt, Marianne Northot és Eleanor Ormerodot, hogy túllépjenek az elfogadható nemi szerepeken, terepmunkát végezzenek, festsenek, írjanak, népszerűsítsék, kísérletezzenek és felfedezzenek. Mindegyikük szenvedélyt mutatott a választott terület iránt, intellektuális, művészi és tudományos munka iránti igényt, valamint a tudományos elismerés és hírnév iránti vágyat. Ez a könyv azt vizsgálja, hogy a nők képesek-e megérteni önmagukat és reagálni összetett emberi lények igényeire. A társadalmilag és tudományosan felépített normák keretein belül ezek a viktori nők a tudományt az öntudat és az intellektuális teljesítmény útjaként használják. Nyelv: angol